Nem hiába

Hogy egyszer ne lenne
bús az őszi szél,
és mondjuk, fölfelé esnének
az újból kizöldült levelek,
vagy ne lenne ősz egyáltalán,
legyen csak nyár, és tavasz,
nem menne le a nap,
mert minek az űr a világ falán,
pink kárókockás lenne
az ég okkersárga alapon,
hisz oly unalmas már az állandó kék,
mit ismétel csak a tenger,
laposan terülve csupán,
pedig állhatna, mint üveglap igazán,
hogy szálakra bontsa a zöld napot,
mi alatt csak mosolyognak az emberek
a magától futó utakon,
és köszönne a nagy jóságos kalauz,
mikor kilukaszt egy-egy helytelen jegyet,  
hisz nem hibás szegény potyautas,
csak ide született.
A vakvilágba világtalanként.
S bár látja a zöld napot,
a pink kárókockás eget,
a fölfele hulló levelet,
kezében tartva a hely-telen helyjegyet,
szegény mit is tehet,
csupán leteremtették a világba,
hogy ne magába zuhanjon,
essen más hibába.
Tán nem hiába,
talán nem hiába.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-02-29 17:46:11
Utolsó módosítás ideje: 2020-03-06 12:23:16