cím nélküli

Te vagy

Kezem felkarcolta a tüske, amin

úgy fut az a szép, piros patak, mint az

őszi esőktől síkos öreg tölgy gyökere
a levelek között.
Olyanok, mint a sötétborostyán fésűk, melyek

félresöprik az ég hajából a gubancokat.
És te vagy az a halk alázat, amivel én jöttem,
üres noteszt, későn fogó tollat hoztam, nehogy

belétek is írjak valamit.
Most semmim nincs.
Te vagy a

hamar alászálló fény
világító bogár szárnya
elszáradt vargánya a fűben
elrúgott almahéj
az én ködöm
fakéreg és komló
galagonya izzása
kaszálatlan fűben a sárguló levél
Csak kéz legyél, amit tüske karcolt,
amiből kifut a pirosló világ.
Vagy lehetnél az a fura csipkebogyó, amit

akkor kínáltam neked azon a reggelen.
Lehetnél bármi, ha nincs mit adnom.
Sem betűt, sem szót.
Gyökérré leszek hát én is, mert

te vagy annak a fának a vörösbarna kérge.
És én nem tudlak megérinteni.
S a tölgy ága egy félbetört tenyér.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-10-15 23:23:15
Utolsó módosítás ideje: 2019-10-15 23:23:15