Eleven látomás

alászállni felelősség
elmondani hogy milyen
a pokolból a kék
ha ég körülötted a fátyol –
a mosolyból gyúrt szöveten
hideg sarki fény tapad
gyűrött mezőidben tépett zöld
arcodon két tengerszem –
de nem látod magad

kimegyek a kövek közé
mert idegen már minden változás
itt csend van és csak a szél fúj
a hajnali partot lábamhoz mossa
minden eleven látomás –
dúdolgat a titokzatos folyó
a madarak súlya alatt
gyökerestől kifordult homokszürke fák
a töltésen túl éles fű nő –

mint félbevágott sors ránk omlik a valóság
mert a fű úgy nő akár imában isten
vagy ahogy az ég ha üzen –
csendes mint minden ami fontos –
és édes mint otthonunk volt annyi éjjelen





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-09-02 09:14:22
Utolsó módosítás ideje: 2019-09-19 20:34:03