Szabadvers a lélegzetről
mindig eltévelyedem
azt hiszem
ha itt vagy
felveszed a ruhám
felveszel engem
a tüdőmbe lélegzel
pedig el se jöttél
testedet küldted misszióba
öltöztetni
mosdatni
etetni
ehhez értek
felkavart por vagy
megülsz bútoron
ajtón
a képeken
lemoslak
néha elvisz a szél
*
immár
Ha kifordítanálak
kiderülne
se fiú nem vagy
se lány
csak néhány
szóval
megkarcolt
rekeszizom
pár megkékült
rezzenés
idegszál-bokrokon
nincs is bőröd
kócos üstököd
a távol eső
rímek tánca
jótékony füstköd
a jelentések felett
immár elvégeztetett
ujjaimat sebhelyeidre teszem
érzed ugye?
nem lehet
*
nem
a sok hulló levél
nem takar el
csak hangosabban lépek
megriadsz
és mosolyom
vicsorgássá rémül
ha kimondanálak
az ég fejemre szakadna
szemembe vakolat pereg
rám is tenyerelhetsz bátran
a nyakamat is megfoghatod
(himnikus pillanat volna)
te nevetnél
bennem meg 96 kiló
vágy lobbanna
jobb lenne egy koitusz
annak vége
neked nem
*
könnyű
jó volt
nevedet párnámba tölteni
elfelejtettem:
füstboldogság
letöröltem álmodban
a párát
szemhéjaidról
nemtermő fáimat
beoltottam csuklóid ropogásával
virág legyél meg barack
de nehéz neked
érintésem
délre talán fűszálak
közé keveredsz
leváglak
elvisznek a bogarak
felszív a nap
mire megérted:
könnyű
*
menni
el kellene menni
visszatart a konyha
elborzasztó fokhagymaszaga
pofán ver a szekrényajtó
valamit tud az indulásról
el kellene menni
hóhérmarokba juttatni minden álmot
ami egész
ami eltörött
el kellene menni
jó közelről megnézni a csillagokat
csak tökvirágok
leveleik nagyok
szőrösek nem valók versbe
én sem
el kellene menni
göcsörtös nyelű ásóval befedni
a visszhangvölgyeket
elválasztanak tőled
magamtól
végleg
*
lélegzettelen
protézisek kellenének
karjaim legyenek hosszabbak
nem érek el hozzád
szemed széngöröngyök
messze ülsz
éppen lángra nem lobban
ha a sebváltóra tennéd
a kezed meg én is
véletlenül - gondolom
ki nem mondom
úgyis leesik a mélybe
vagy jönne egy fényszórópár
pont szembe
lélegzettelen
nyoma sincs
az érintésnek
*
kihűlő
megöregedtem
láttam a tükörben
szemeim körül üvegbarázdák
nemmosolyráncok penge ajkam mellett
hófehér homlokom felszántott szik
úgy képzelem
itt kuporogsz bennem
könyököd térded reccsen
ízületeimben
torkomban a szó hangodtól
baritonbársony
megtanullak
világra öklendezni
felejtésböglyök szállnak
tépett testrészeimre
bőröd már ég
ízed felhő
ujjaim közt ujjaid jég
kihűlő tenyérnyom hátadon
ott nyilallsz
ahol nem vagy
fantomfájdalom
*
visszanézéstelen
nézd ez itt egy bőrfotel
tested lenyomatát őrzi
kerülgetsz engem mint egy igekötő
felszólító módba tettem magam
de nem értetted
bámultál rám
azt hitted viccelek amikor azt
mondtam a torkom jéghideg
csak lelked
melegít meg
micsoda pátosz
szinte szégyellem magam
elkértem a ruháidat
hadd foltozzam össze
térdedet combjaimmal
de nem adtad
nevettél
nem való nekem
szomorúbb vagyok nálad
el fogsz majd menni egyszer
visszanézéstelen
már úgyis megszoktam
menj csak elég fegyelmezett vagyok
*
néma
minden szék kifordult alólad
a szavak nyelvedbe törtek
kisbetűvel kezded a mondatot
és nem teszel a végére pontot
erdőnyi madár
fuldoklik torkodba szorulva
nevelik benned üvölteni képtelen
fiókáikat
csillagoktól foszforeszkáló
csikkek kísérnek utadon
meg elhajított ruhadarabok
tele sejtjeid fanyar élni akarásával
köveket csiszolok markomban
hadd élesedjenek
megsebezlek
mintha csak tetoválás lenne
pulzáló nyakadon
vagy kimondom én.
*
szavak
sorban egymás mögé rakhatnám
egyik forró a tűztől
másik télhideg
ha lennének kövek
vagy izmaim –
felemelnélek magasra
nem mernél leugrani
nehogy fogaimon összetörd magad
de nincs más
csak ezek a kurva szavak!
füledben ólom
pedig végre kimondtalak
Megjegyzés: versciklus, 2018. 06-2018. 11.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2019-07-07 20:14:09
Utolsó módosítás ideje: 2019-07-07 20:14:09
