L e s z e k (2)

Voltam a tabuk nélküli
hited, ki talpra állított,
mikor a világ elé térdeltél
kegyelemért, mert a magány
rettentett.

Voltam egy imád, suttogás
ajkadon, mikor az éjszakát
húztad magadra, mikor értem
vetettél keresztet, melledre,
válladra, homlokodra.

Voltál az Istenem, s néked
én-Isten, feloldozást kértünk
bűneinkre, miket el sem
követtünk, csak vágytuk
az igaz szót és kimondtuk.

Leszek felhők alatt a harmattól
könnyező búzavirág kékje,
s te leszel aki egy szál virágot
dob utánam, temetsz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-05-27 11:02:50
Utolsó módosítás ideje: 2019-05-28 08:07:10