KARÁCSONY

Csizmába bújt egy pákosztos egérke,
de jóllakott cicánk közönnyel nézte.
Tányér csörrent, majd hallgatott fehéren
fehér aztalon, fehér terítéken.

Mászkált a szél a nagy és öreg házon,
de bent mosolygott kalácsos karácsony.
Fenyőfán csengők hóezüstje csengett,
de mégis csend volt, mely szívet melenget.

Karácsony-álom, ég-illatú álom!
A sok-sok évet mind egyszerre látom:
örömet, gondot üveggömb-tükörben,
tegnapi hitet végül összetörten.

Gyertyás könnycseppek lecsordulnak, égnek.
Az én szívembe most is belenézhet
angyal vagy ördög, kiváncsiság foglya,
de ne számítson különös titokra.

Mikor szívemben karácsonyfa-álom:
ott áll a Fenyő csillagot varázslón,
piros és bátor Csillagot,  -  a fénye
igaz Karácsony egyetlen reménye.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1999/12