Hétfõ

Vége lett megint az álnok hétvégének.
Köddé foszlott ismét egy szemernyi álom.
Mint a csalfa Hold, oly messze még a péntek!
A lomha perceket csüggedve számlálom.
Köröttem hangyácskák munkalázban égnek,
sürögnek lihegve a nyakukon járom.
Törpe hajtja őket korbáccsal kezében,
magasabbnak látszik görnyedt hangyaháton.
Nagyokat csettint és visong örömében,
boldog, most ő az úr élten és halálon.
Ó Uram egyszer majd elmondod, remélem:
mit keresek én itt? Helyem nem találom!

Elnyújtózó város szürke kövezetén
megdermedt arcokkal vonulnak el velem.
Szemükben semmi fény nem csillan, hirdetvén
nem látnak meg semmit, átnéznek mindenen.
Bűzös járműveken egymás lábán állunk,
mint a konzerv-hering, hagyma és verejték.
Itt a végállomás, végre már leszállunk.
Kutyák ürülékkel az utcát belepték.
Szemetet hord a szél, akármerre nézek,
fölöttem füstgomoly, eged rég nem látom.
Ó Uram egyszer majd elmondod, remélem:
mit keresek én itt? Helyem nem találom!

Elszáradt fák mellett lányok hosszú sora.
Nagy a választék: sovány, molett, kerek.
Gyönyört kínálnak, egyiknek nincs foga.
A sarkon túl féllábú, kolduló gyerek.
Csillogó üveg közt, kapualj-homályban,
kukák mellett szétszórt, elhasznált óvszeren,
drogtól kábult alak, légylepte piszkában,
mint elütött állat, aléltan hentereg.
Csak elbújni vágyom mire hazaérek,
belakatolom jól kis méhsejt lakásom.
Ó Uram egyszer majd elmondod, remélem:
mit keresek én itt? Helyem nem találom!

Szenny elől elbújni itt sincs menedékem,
villogó dobozból ömlik be szobámba.
Ki halt meg és ki ölt? Hányan vesztek éhen?
Ki öltözött megint ing helyett bombába?
Milyen járvány pusztít? Riogatnak rémek.
Hogyan öltek régen a vérszomjas ősök?
Közben könyörögnek: vegyek más fogkrémet.
Mindenkit lelőnek golyóálló hősök.
Laookon vonaglik, veszve a szemérem,
politikus kéjjel tapos a taláron.
Ó Uram egyszer majd elmondod, remélem:
mit keresek én itt? Helyem nem találom!

Ágyamban végre jön, elborít az álom.
Szemhéjam ernyőjén kezdenek peregni
varázslatos képek, mindaz mire vágyom,
s amiket soha már nem tudok feledni.
Tengerparton járok reggel házam előtt,
árnyas lombok alatt fekszem kedvesemmel.
Elmerengek olykor, hogy a fű újranőtt,
Eggyé olvad a múlt majd a képzelettel.
Ész s amit szív kíván, itt mindazt elérem.
Hiszem néha, hogy ez nem marad mind álom.
Ó Uram egyszer még megadod, remélem,
mielőtt szemeim majd végleg lezárom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.