Őszi vers

Őszi vers

Az aranyló Nyár könnyű búcsút int,
s esőfüggöny ködén tovatekint.
Beköszön az Ősz s kalapot emel,
fázós széllel, esővel ünnepel.
Nem tudni még, milyen ízűek
lesznek későn ért gyümölcsei.

A meleg déli szél már nem söpör
könnyű port, - az úton avar zörög.
Latyakos, sárga, gyűrt leveleket
kerget az északi zord fergeteg.

Kicsi elsősök már kora reggel,
sietve az iskolába mennek.
Galambválluk gyenge, még törékeny,
táskával megállnak fal tövében.

Kendős kis nénik ráncos, agg keze,
vén kosarakat pakolgat tele.
Bácsik ásóval fölfeszegetik,
konyhakertjüket eltemetgetik.

A kutya házikójában pihen
nem akarja már, hogy én bevigyem.
Csak hátraviszi a húsos csontot,
nem játszik már fürgét, se bolondot.

A terasz hideg kövéhez leért
hervadt rózsáim szirma lenfehér.
Nyári ég felé fejével tova
télikörte-ág int valahova.

A füvek száraz elmúló zöldje,
kialvó tüzünk felgyúló csöndje.
Testükben nincsen életnek nedve,
az elmúlás settenkedik benne.

A vizekben nem fürdik senki már
sötétkékek lettek, partjukon sár.
Felszínüktől az élet éjfélre
iszap-mélyre költözik le télre.

Az égbolt korábban besötétül,
az Alkonyat miatt, s jelzőjéül.
A csillagok mind mind kialszanak,
magas paplan alól aggasztanak.

Az aranyló Nyár könnyű búcsút int,
s esőfüggöny ködén tovatekint.
Beköszön az Ősz s kalapot emel,
fázós széllel, esővel ünnepel.
Sárgásbarna levélkabáttal
átölel hulló aranyával.
Nem tudni még, milyen ízűek
lesznek későn ért gyümölcsei.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-10-21 21:06:00
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-21 21:06:00