VALAKINEK aki nevetett mikor meghalt az "öreganyja"

Öreganyád,
mert így szólítottátok: "öreganyám",
még megélte a kilencvennyolcat, csúnya lett és büdös
a halál szagát hordják egy kor után,
még szürcsölve kanalazta fogatlanul a leveseket,
más már nem kellett,

meghúzta magát a kamrába rakott keskeny dikón,
hallgatott naphosszat, neki már nem kellett harc,
s nem örült, hogy reggel felébredt, lemondón
legyintett, a világba belevénhedt.

Istenhez nem imádkozott, sosem segítette életét,
nyolc gyerek, három temetett férfi, megfáradt,
amire már régóta várt - most megtörtént,
két érme szemén, ennyi összes létező vagyona

és hangod hallotta utoljára, már örökké - nevetésed,
ahogy kitekert testét a tizenötös lámpánál látva,
csak kacagtál s nem bírtad abbahagyni

ne szégyelld,
hisz csak öreganyád lépett tovább a másvilágra.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-10-03 10:44:41
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-04 17:50:36