Expresszív absztrakt

Valami megmozdult hangtalan, parttalan.
Az osztatlan osztódni, tagolódni kezdett.
Egy hurkolódás bevágódott, majd elvált.
Megduzzadt és leesett, akár egy babszem.
Hamarosan sokezer társa követte.
Különféle vonatkozásaik voltak, sőt a lehetőségek voltak maguk.  
Sokszínű környezetből jöttek, sőt a színek voltak maguk.
Eltérő tulajdonságaik voltak, sőt a típusok voltak maguk.  
Nyüzsögve, kavarogva zúdultak ki az utcákra és egymást keresték.
Nyomot hagytak mindenen, mint a festék a vásznon.  
A festék ami kitölti a vájatot,
hogy testet öltsön a különlét, vagy a szorongás kontúrja.
Lecsordul imitt-amott.
Igyekszik a csík lefelé, le a karcos, rovátkolt és dörzsölt
át-meg átkapart sötétvörös-feketés érdes alapba.
Az alapfelületbe, az alapformákba, az alap káoszba,
amely középen kitágul, meghasad.  
Felfeslő szálai közül ki-kivillan
egy tiszta kék,
egy végtag,
egy kiáltás.  
Mint az elveszett kívánságok gyűjteménye,
vagy egy másik létezés lehetősége,
hogy az ítélet még nem végleges,
hogy az örömeink nem az eleve elrendelés óvatlan melléktermékei.
A káosz örvénylő, kavargó pászmái egyensúlyt tartanak fenn,
de nem lehet tudni miféle valósággá közösülnek reggelente.
Mikor terjengőző szálaik besűrűsödnek,
hogy derengőből tömör foltokká egyesülve alakot öltsenek.
Lavinával bírkózó várakozás  
a vonagló textúrákat magába olvasztó dimenzió.
Vad érzéki varázslat ez,
titokzatos kirándulás a holtsávba ami nem látható,  
csak rejtélyes távoli dobszavával üzen e világba
a szív ritmusán át.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-10-02 18:20:38
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-02 20:42:27