valamit visz a víz

hömpölyög a víz kötődöm csepp a csepphez
eláraszt mindent a nyomában bűzös iszap ez a mi
trágyánk meddők kifosztott telérek tarrá ment
erdők orrszarvatlanok már örökre röpképtelen
dodók járulékos forgácsok a gyalulás oltárán
Onanként a földet hágjuk s az üressé tett
burkot összegyűrve hajítjuk bal vállunk mögé
háromszor hátraköpve hisz Istennek is meg kell
adni ami neki jár

hömpölyög a víz kötődnék csepp a csepphez
mint palack benne vízbefúlt üzenetekkel saját
szavainkat forrasztjuk mások torkára tüzeket
rakunk egymás homloka mögé keressük a kredenc
alá gurult mosolyokat lötyög bennünk a nagy egész
mint Jónás gyomrában a cethal arcunkon a patkánnyal
akit ölelnénk már a hatodik fejünknél tart míg
végül saját tömegközéppontja felé gravitálva hullik
szét az Ember

hömpölyögnék hordanék göröngyöt a magnak
a szív pulpitusáról feldobbantanék az égre
színezett párává kunkorodnék de a kauzalitás
erősebb a csepp cseppet kíván a dögkút még
nem telt be az egyenlőbbek tovább nivellálnak
gúzsba kötve mosom a kezeimet szárát töröm
s a tövise jut végül belém süpped a karosszék
vizem elszivárog haltam s ebbe más is
beleélt már








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-05-14 13:43:32
Utolsó módosítás ideje: 2018-05-14 13:43:32