Már soha másképp -

ÁLMODOZÓ

ezerszer is elátkoztalak
és ezerszer öntöttem szoborba
arcodat

körbecipeltem akár egy trófeát
a tökéletest
a bronzból elevent

csak lélegzetvételkor éreztem
néha hogy gipszporral tele a tüdőm
pedig vihart sem keltettem

azt hittem tökéletest alkottam
elfelejtettem hogy én is csupán
újraélesztett szikra vagyok
szunnyadó tűzből mentettek
ördögökkel szövetkező angyalok

ÖNÁMÍTÓ

elhittem hogy a rossz
behunyt szemem káprázata
eltűnik ha nézlek
akár a háztetőkre vackolódott köd
ha rátelepszik a nap
és én semmit sem ronthattam meg benned
amit magamban nem akartam
hogy örökre befoghattam és szétszórva
osztogathatom a napot
szívből tenyérből akár félszavakon át  

az árnyék csak más dimenzióban követhet
mert itt mindig úgy ragyog
hogy nem is ismerik az éjszakát

illúzió

csak a halál biztos és végleges
addig hullámfodrokként egymáshoz simulva
vagy viharban törve ha partot érünk
marad a képzelet
de abban is megtartalak
hisz úgy illeszkedünk mi az időben
mint mozaikdarabkák
mint a keresések s találkozások pillanatait
agyunkban visszajátszó filmrészletek

külön-külön és együtt is értékesek

MÁR SOHA MÁSKÉPP

már nem hagyhatlak el
mert itt élsz
minden csendben
és bennem visszhangzol
szóban
kulcszörgésben
távozásban
közeledésben
tüzeket szítva is szelíden

bár ezerszer elátkoztalak
és ezerszer is áldlak
nem szabadulhatok

érzem tovább hordozlak
hajnaltól hajnalig
sötétből cipellek sötétedésig
amíg csak ébredsz
amíg csak élek maradsz
és én maradok






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-05-14 12:43:10
Utolsó módosítás ideje: 2018-05-14 20:58:14