nemcsak mezítelen, de egyenes is

vártam sokat hogyan nélkül
(mert bizony várni is h o g y a n kell!)
voltam sokat garatban megakadt
s reméltem belémfulladsz
de te a szavaidnak ezután is találtál kiskaput
én végül kórból tünetté váltam;
mint idomtalan forrónadrág,
játszottam a perisztaltikával
gazdátlan hányadék ez már
bármennyire magára hagyott, mégis súlytalan
a csöndet a két fülénél megrángatom - haszna? mi?
az utálat is szemérmes
merthogy mindig részegen,
érzelgősségünket felvizezve találkozunk
te gondom voltál, s én a tied;
beleszédülünk a gondtalanságba
mint egy vakaródzó öleb a védőgallérja nélkül:
a nyakszirttáj redőinek sebében önsajnálat-barázdák járják népi táncukat
megbocsátható lenne, hogy mennyire szalonképes vagy most is,
hiszen ellóversenyeznek a hónapok
fölpuffadt kísértetek - valami zsírban tocsogó az elméletben,
így tudnám jellemezni ezt a szennytócsát kerülgetést
min kellene átnyúlnom?
időn? ritmusokon? vézna nemúgyértéseken?
megfoghatatlan mind.
akár józan ésszel is,
*kurvamindegy*,
rámnyitja a csapot, tapsikol,
mielőtt aludni tér, s meghalni
álmában.
neki lennék én józan?
úgysem tudhat már semmi ú g y  t ű n n i
felvonóval közlekedem az aljasságban - mint egy szálló, ahol
én is, te is voltunk már mindenkivel,
de egymással sosem
persze, hogy itt képtelenség egyedül lenni, hisz' mindketten
társat választottunk az ürességhez
s én a fülkében ragadva tetvészek
fekete kóborkutyák gyomrában a szobakulcsokat keresni





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-30 14:28:53
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-30 14:28:53