H

Önféltés vértezett értelemmel,
emlékeim között nincs hasonló.
Nap, Hold, álom, sivatag, tenger -
lábam körül keringett a Bolygó.
Más esték voltak, más volt a hajnal.
Beszélgettem csak magammal.

Emlékeztem, sokkal többet tudok,
és ha kérem, elhúzzák a függönyt.
Átmeneti idő, másoké minden nap.
Belenyugodni, hogy másoktól függjön
az ember. Ami pedig átjár,
hullámszerűen jön, s elönt a fájás.

Apám. Találgattam a távol múltat.
Disznótorost hozott Szolnokra.
Hatvanhét éve. Ebben a kórházban
kötött ki, miután a vonat elgázolta.
Otthon első dolga falábat fabrikálni,
az udvaron együtt tanultunk járni.

Véletlen, vagy ismételt a sors?
Mindegy is. Jöjjön, ha kell a műtét!
Kényelmetlenség, tétlen gyötrelem,
infúzióra kattog a verőér.
Az ablakhoz vánszorogva, félve,
úgy kinéznék az utcára, a télre!

A párom naponta jött látogatni,
jelenléte felülírt minden reményt!
Távoli fa sárga lombját figyeltem,
ahogy levelenként bontotta a szél.
A kórházat hideg részvét lengte át,
a baj válaszútján ez nem volt vitás.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-15 14:15:36
Utolsó módosítás ideje: 2018-03-15 14:15:36