Az én mesém

Ez egy új mese,
De nem tudom hasonlít-e a régire.
Vagy csak én látom úgy,
A főszereplő megmaradt
S az érzés sem lankadt,
De vajon a mese veled marad?
Vagy távol visz az út,
Ő tudja csak azt,
Ő, a közeljövő.

Tudjuk, milyen, mi elmúlt,
Igaz akkor, nem tudtuk, mi vár ránk,
De akkor nem is volt körülötte fájdalom s gyász,
Nem tudhatjuk, mi vár,
Ha kitudódik s megtudja,
Mi lesz majd, ha elmondja,
Hogy szeret, s ezt nem hagyja?

Nem tudod:
Te sem, én sem, ő sem,
Nem tudja tán senki sem,
Benne leszek-e a mesében?
Velem ér véget a történet?
Vagy tovaszáll a múlt?
Az érzés is elmúlt?
Vagy tán velünk maradt?
Együtt éljük-e meg,
Vagy a sorsomra hagysz?

Együtt, együtt, együtt!
Mindig-mindig együtt!
Ez volt a mottónk.
Emlékszel-e még,
Míly szép volt,
Mi rég elmúlt?
Mert vele mi is elmúltunk.
S most csak kérdőn nézünk,
Remegő kézzel s könnyező szemmel,
Mi így,
Csak így búcsúzunk.
De ez az örök búcsú,
Vagy a mese még kitart?

Nem tudjuk már,
Nincs itt határ.
A képzelet új utat talál,
S vár, hogy megtaláld,
Hogy vele éld meg a csodát.
Hogy végig itt leszel-e?
Nem tudom.
Boldog leszel, ezt bizton állítom.
A mese végén ott leszünk,
Te és Én,
S kötődünk mint a kollagén.
Ez itt az én mesém!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-02-26 19:03:05
Utolsó módosítás ideje: 2018-02-26 19:03:05