Fekete, fehér



meguntam már Budapest utcáit
körbejárni a Deák-teret
vagy fekete vagy fehér a kedvem
gyakran nincs is közte átmenet.

valaki a hátam mögött lépked.
kézen fog. ez nem az Ő keze
pedig volt idő mikor azt hittem
az enyém pont beleillene.

a házak közt felbukik az égre
a Hold mint egy lebegő tetem.
egyszerűen minden olyan valós
minden olyan levegőtelen.

kapualjban csókolózó párok
ölelkeznek mint a mákszemek.
örüljenek míg fiatalok, majd
sírhatnak ha megöregszenek.

nem tudtam hogy így fájhat a semmi.
a körúton kismacska fut át.
próbálom felidézni a színek
elfelejtett algoritmusát.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-07-10 10:49:19
Utolsó módosítás ideje: 2017-07-10 10:49:19