Szeretet és gyűlölet mezsgyéjén (jav)

Megpróbáltam elfeledni Őt. Mindhiába! Szélsőséges érzelmek közt hánykolódtam, mint önmagukkal meghasonlott, háborgó hullámok a tengeren. Olykor szidtam, átkoztam, démonként űztem a tudatomból, azt gondolván, úgy könnyebb lesz a szakítás. Egy napon, ádáz kitöréseim közepette valami hirtelen fölfakadt a bensőmben, s eláradt, mint tavaszi lágy eső után a megáradt patakok: sebes könnyek tüze borította el a szemem. Egy pillanatra "megláttam" megtört szomorú arcát, fásult, agyongyötört, keserű lelkét, gyarló énjét, az összes alfa-béta-gamma verziós próbálkozásaival, sikeres és sikertelen megoldási kísérleteivel...végig, egészen az omegáig. Láttam a kis bábeleit a tornyocskákkal, a városkákat, annak kőfalaival, melyek szüntelenül előttem vannak, s a roppant köveket a szíve előtt, melyek egészen beborították, hogy ne tudjon kiszabadulni az álnok kőrakás alól egyetlen szabad szó. Ne szökhessen meg belőle az a megbotlott, megtévedt, a ridegségtől menekülő, meleg emberi szó, mely most föltolul belőlem, mint az eleven gőz a fájó, megroppant Titanic testéből. A szó, mely lüktető, édes, elementáris… hogy mégis, ennek ellenére is, felfoghatatlanul, kimondhatatlanul, megbánhatatlanul, nem is tudom miért, annyira, de annyira SZERETEM.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-10-31 06:51:26
Utolsó módosítás ideje: 2016-10-31 16:58:41