Újra

minduntalan a fel-fellobbanó tűzbe merült
szemmel, a hegyek magányától egyre távolodva,
buborékok és cigaretták füstjének egymásba
kanyarodó útvesztőjében ránk hajnalodott, hogy
észre sem vettem, hogyan rohan az idő, csak
libabőrös karral, ártatlan fázós szándéktalansággal
bújtam hozzád két cigarettafüstnyi lélegzettel ajkaim
között, mit sem sejtve arról, hogy majd melletted ér
a reggel, hogy újra egymás mellé sodor az éjszaka
kiürülő fénye, s mellettem alszol majd és hogy
a leeresztett redőnyökön porosan áttündöklő
hajnali napfényként újra végigcirógatod lecsukott
szempillámat, mint oly sokszor korábban,
hogy végleg elűzd az álmaim rohanó seregét,
hogy ujjaidba kapaszkodva, levegőért kapva újra
átéljem, amit azt hittem, hogy többé sohasem és hogy
még egyszer örökre elveszítve téged, azt
mondhassam felörülő szívvel, hogy mindent
megbocsátok, és újra, elfeledett illatodba
belefeledkezve, hátammal hozzád tapadva,
karjaidban még egyszer boldoggá aludjam
magam






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.