1956 október

Idegen utak a hûlõ tájban,
megkövesült lábnyomok.
Síkos fény elõl, megkent zsíroskenyér,
hátul fegyver ropog.

Tea meleg párája, bíztató kézfogások.
Meg iszonyú üresség belül.
Sírás, asszonyi szavak édessége.
A múlt recsegve-ropogva összedûl.

Mindig élet és halál, semmi
elnyújtózás a májusi ezüstös fényben.
Mindig válsztás kényszer eszmék között,
mindig eltaposva lenni egészen.

Most levetve ezek a rongyok. Osztrák
paraszt mosolyog, istállójában jászol.
Oda fektetjük gyermekünket. Lámpa
fénye fölötte pisklákol.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Bécsi Napló, 2004
Kötetben: Összegyûrt idõ (Wien (Bécs), 2004)
Kiadó: Sodalitas