A nő, aki megevett egy villamost

A nő, aki megevett egy villamost
néha tülköl és azt kiabálja,
hogy uramisten, micsoda egy fatális félreértés!

A béka is megszokja a perspektívát,
egy idő után ő is tudomásul veszi a tényeket,
szánni kezdi az utasokat, hiszen voltak, ez egy villamos,
és arra gondol, nehogy már a négy fal közé ragadjatok.

Mit lehet tenni, mit lehet tenni azzal a sok
éhes szemmel, akik az izgő-mozgó emésztőszerv
részletein túl mást is szeretnének látni,
egy pillantást vetni a túlvilágra, kitérőt tenni, leszállni,
mért is kellett ezt tennem, miért, gondolja a nő.

Míg egy reggel úgy érzi, nem bírja tovább
és odaáll a tehén elé, azt mondja, kérem
nyaljon fel, bűnhődni akarok! Eszem ágában
sincs, mondja a tehén, megőrült,  
magán kérődzni évekig, és akik ott vannak
mélyen eltemetve abban a villamosban,
kétségbeesetten nyomkodják a leszállásjelző gombot,
velük mi lesz, rájuk nem gondol?
Mert ők így csak csöbörből vödörbe.

És a nő, aki megevett egy villamost,
végül elszánja magát, egy japán sorozatból
elsajátítja a szeppuku mozdulatát,
és felmetszi a testét.

Nem csinálja jól, még él. Miivel nem történik
semmi percekig, magába les. A kitágított seben
rozsdás sárga lemezek, lámpák, székek, törött
ablakok fordulnak ki a testből, majd valaki
precíz mozdulattal visszavarrja odabentről a
vágást.

Ő gyengéden megsimogatja a hasát. Elmosolyodik.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-16 17:08:26
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-20 17:45:53