FELHÕ-POMPA

Patak csörgedezik az árnyas füzek alatt,
Tegnap is itt volt, ma is itt szalad.
Pihennek a hantok, macska szunyókál,
A fű sem kúszik úgy már: őszre jár.

Az agg idő hirtelen megrázza a fát,
Körülötte csend, alant sárgaság.
Estébe hajló pompa, színkavalkád,
Hirtelen meggyújtja izzó szivarát.

Felpezsdül az égi szín-fónia:
Megcsillan egy fátyolfelhő fenn,
Aranyrojtos bíbor palástja
Árnyékát borítja egyre-másra,

De szilaj bújócskát játszik a nap,
A többi ecsetvonással hadra kap.
Folyik és omlik e parázs tűzfolyam,
Mégis oly kicsiny az én hatalmam.

Hova tűnik, meddig ragyog a cirrusz?
Türkizbe túr az eloltott kumulusz,
Távolba harap a vörös fergeteg,
Sötétlilába veszik lankadó fénye.

Titkosan változik e kép,
Valaki nekünk festi épp,
Hogy ráismerjünk majd:
Dicsősége örökre kitart.

Lám, kigyúlnak az emberi fények
És szökellő szellő illan az égen át,
Mi már csak e hamvadó sugarát
Élvezhetjük múló életünkön át.

2002 október 16.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.