LAKÓTELEP

Az arcok  -  omladozó templomok  -
itt-ott állják az élet ostromát ,
de lelkek mélyén ördög vigyorog
és kér kajánul fordított imát.

Nagy dobozokból hull zajos szemét.
Nyálkás utakon máló kutyaszar.
Fákon madarak , múltról károgók.
Szürke jövőt elszürkült ég takar.

Persze , itt is harsog a Nagy Bohóc ,
még itt is , Reklámország peremén...
Kutya piszkol szavára hangtalan.
Itt holnap is szegény lesz a szegény.

Itt munka nincs , s ha van: semmit sem ér.
Fáradt kézben gyűrt papírpénz remeg
és tesz igazzá egykor olvasott
és akkor el sem hitt emlékeket.

Bekapcsolt tévék , futó képsorok ,
hit és erőszak , habossütemény ,
s a Nagy Bohóc , a Gőg-bohóc beszél
hasba lyukat , ahol nincs már remény.

Vakkant a reggel. Kezdődik a nap.
Hajléktalan kéz új kukába túr.
Gazdája "úr" most , túrhat szabadon ,
csak viselje rongyait jámborul.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.