Hiroshima, Nakonxipán



Elhoztam mindent és mégis kevés volt.
Nem hoztam semmit és mégis kevés volt.
Valamit hoztam, valamit nem.
Aztán felcserélve. Mégis kevés volt.
És már nem tudom, magamat hozhatom-e még,
vagy már vigyem el,
vagy már rég el kellett volna vinnem,
vagy sosem adni meg.
Vagy csak kenyeret veszel és tejet
hazavinni
reggelinek másnak.

---

Valamit kellett volna mondanom még.
Amikor nem hallod, akkor talán meghallod szavam.
Valamit kiejteni a számon,
amikor kiejtettelek a kezemből,
amikor ki akartál szökni,
amikor maradni akartál,
amikor itt voltál, de mégsem itt.
Valamit mondanom kellett volna.
Valamit tennem kellett volna,
ne haragudj, nem vettem észre,
borzasztóan benne voltam a téged szeretésben,
nem figyeltem oda, mire nem figyelek,
amikor mindenre figyeltem
és semmit sem mondtam.
Csak tiszta szívvel átöleltelek.

----

Hogy üres vagy, már nem újdonság.
Megszoktam, hogy nyelvetlen a vészharang.
Hogy üres szemekkel bámulnak rajtam át
valaki olyanra, aki sosem lesz ott, ahol én veszteglek.
Már nem őrlődöm. Beletörődtem. Nincs harag.
"Üres, üres, üres vagy te is" - suttogom.
És valakit nagyon várok a világ tántorgó peremén.
Aki te vagy. Aki itt vagy. Aki sosem jön el.
S mint égből pottyant, antik rézharang,
mi vadállatok közé esett rég,
állok, csak állok a világ tétova peremén.

---

Megütlek, mert nem válaszolsz.
Megütlek, mert nem figyelsz.
Megütlek, mert másra vártál.
Megütlek, mert nem létezel.
Eltörtem a tükörben magamon,
és nem vettem észre, ki figyel.

---

A várakozás éveken át tartó sivár őrülete.
Szememben összegyűjtött, testetlen magány.
Túl lágy hívásaim soha ki nem csengése.
Bohóc voltam az almafán.
Szétdobált játékaid is a peronon.
Elment, vagy inkább el sem jött az utolsó vonat.
Így vagyunk mi.
Mint
Hiroshima és Nakonxipán.
Testetlen vágyra járó döbbenet a hiány.  
Őrzöm még
sosem volt hívásaidat.
Ne szólj bele.
Csak mint régen,
Bach-ot játsz.

----

Nem tudod, hogy foglak.
Hogy kifogtalak a világból, ahol szekér elé álltál,
hogy horgászbotomat (remény, félelem, sivárság)
dobtam feléd, és az úszó a messzi Hortobágyra szállt.
Ficergett a homokban? Elakadt felhőn, gémesen?
Nem tudhatod, hogy foglak, megtartalak,
hogy erőn felül,
akár egy shaolin-pap.
És nem tudhatod azt sem, hogy belül szétesek.

---

Nekem sohasem lehetsz annyira semmi, mint
amennyire én mindig is az voltam neked.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-18 11:28:07
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-18 11:28:07