Az elfelejtett

Aludj, a száz év telte messze még,
hóbőrödön a kor nem ejt sebet,
ajkadra hűl a csend, a kedvesét
nem várja már a csalfa képzelet,

aludj, palástod, rőtarany moha,
puhán borítja márvány vállaid,
a kósza szél sem borzongat soha,
ahogy fütyülve útját járja itt,

aludj, százévnyi erdő átölel,
magukba fonnak karcsú törzsű fák,
füledbe súgják – aludj csak, nem jön el-
vadrózsabokrok, tüskeverte ág,

aludj, aludj. Kit álom átkoz el,
magát se tudja; él-e még, halott,
homályba vész a távol és közel,
elmosódik való és álmodott,

s az évek mennek, múlt reményeid
régvolt mesékbe lassan hullnak át,
aludj. Csönded majd körbetérdelik
vadrózsabokrok, karcsú törzsű fák.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-04 12:26:06
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-04 12:26:06