Moloch

áttükröződik a hullámokon
a lassú fénycsónak-este
a rab tagadja kenyerét
ilyenkor
a múlt sós-sötétjét
szórja a sebbe
míg a holdív-szonettbe
tömörül
és odalent egyedül
a parton
hotelszobák lobognak
s tengeri-macskák
a csendből előlopakodva
és aláhúll
az álom
idő lobog-ágon
vöröslő sugárutakba néz
aranyba hajló-árnyékom

és most a fák lombja úgy ragyog
mint a sóhajok hídjáról
egy utolsó- tekintet
amely elsodorja a világ egy darabját
kiszakított lángcsóvát
megmart szerelmet
és  ködben vonyító kutyákat

tél van, valaki néz
egy börtönablakból
egy réz-fej és mind összekötve
a csóva, erős rácsokkal és az összes elektronja
visszaverődik a kéve, lobog a szürke fal
ő az akiből kirebben a sötétség árnya
hideg a víz a léthe
az átkozott-nagy galaxisai  fentről aláragyognak
s a megveszettek
sodorja lefelé a bosszú- súlyos lázadó titán tömegét
az elveszett-csendbe
egy törvénytelen idő-





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-30 18:14:25
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-30 18:14:25