VELENCE

A tenger jött , s a másik is , az égi ,
s már vitt is a kis motoros hajó.
Ruhád lobogott szépség-szemű tündér ,
te föld-lakó , víz-lakó , ég-lakó.

A Szent Márk tér nyüzsgő galambcsodája
békét hozott. A föld , a víz , az ég ,
aki ott volt mindenkit megigézett:
fehéret , sárgát , barnát , feketét.

Sikátorok. A zöld vizű lagúnák.
Viráglángokkal ékes ablakok.
A Gondtalanság ült a gondolákon.
Tündérszemekben szépség ragyogott.

Kalmár Város! Egykor gőgöt , hatalmat
vitt és hozott sok kinccsel telt hajód.
Tündér kacsint ki zöld lagúnavízből ,
s a házsorok tűnődőn hallgatók.

Bohócsipkák. Álarcok. Mennyi ékszer!
S üvegvilágban álarcos világ:
Murano játszik , villant , tündököltet
pirosat , sárgát , kékszínűt , lilát...

Mindez , persze , tudom , hogy csak a felszín...
Lagúnák alján sötétlik a vér ,
s ha kérdezem: komorrá lesz a tündér ,
üveg könnycseppjén bú csillog , zenél.

Mi elmegyünk háromszínű világba ,
mely múltjából nem élhet meg: haza.
Ott a lelkekre kereszt rásötétlik ,
s fájó kereszten piros csillaga.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.