szemfényvesztés, avagy

teremtő már alfában, a kihunyt ernyőre egy kép kerül, mint libbenő kelme,
lassú hullámzással tölti meg a roppant szerver pixel-milliárdjait, s így kitárva
látszik, hogy ívódik át a teremtés időtlen láncolata az isteni elme
relaxációs pillanatában, a tudattalanság káoszát idéző álma,
ahol a raszterek kifordulnak a megszokott helyükről, mint amit összekever
valami túlvilágon túli mágnese vihar, és aztán megbolondul a látkép
a mindennapok hordaléka, a megbolydult világok halmaza szanaszét hever
a megsemmisült gravitáció hatástalan, a lehetséges minden határt átlép
az alakuló látványmező, az újjászerveződött elemek értelmezendő
összefüggés elmélet- kreációt vetít elénk, ami a számunkra kissé mord
világ. az emberi természet átszőve hittel, s hívei vagyunk mi a teremtő
világokat mozgató, fenntartó uralmának, bárki, bármit, bárhol is összehord.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-04-30 09:33:29
Utolsó módosítás ideje: 2015-04-30 09:33:29