JÓZSEFVÁROS


Egykedvű fa, foltos platán.
Kifakult mindegy-délután.

Százéves fal. Törött üveg.
Hamis reklám-püspöksüveg.

Örömlányok, s bosszús stricik
a drámát játsszák, mímelik,

majd ihletbe jönnek, s a kés
villan meg, mint fenyegetés,

de elunják. Recseg a dal.
Piszkos galambraj, kutyaszar,

eldobott újság, rajta kép:
bűzölgő lelki ürülék.

Rendőrautós sziréna szól,
rohan ki nagy semmi alól,

küldi a gőg, mely szinte fáj:
jöttment-szájú Cigánykirály,

ki innen távolabb papol
palotájában valahol.

..és ablakok. Muskátli bús
rózsaszínnel itt koszorúz,

de arany szál fut tűbe és
párnát hímez ki kéz, mesés:

álmába néz egy tiszta lány,
s ég hintázik el fényhaján.

Jön egy öreg. Lassan csoszog.
Sejted: kenyeret venni fog

a boltban, s hozzá kis tejet,
s félholt lakásba visszamegy.

Józsefváros! Hány éve les
romos szívére Budapest?

Turista erre sohse jár,
s ő sem  -  cigányos gőg-király:

parancsa szirénázik el.
Egy sántából bor énekel,

másiknak erős támasza
a mankója  -  s nem a Haza.

Egy-két autós kan elgurul.
Pincében söröz strici úr,

s egy büszke részeg, a Lali
igazságmélyét hallani.

Sötétedik. Foltos platán
dünnyög, susog: talán..talán..

A hold fehér. A lámpa kék,
s ringat egy különös mesét:

e tájon él egy tiszta lány,
álom hintázik fényhaján,

arany szál fut a tűbe és
csodát hímez ki szenvedés,

egy csók-csodát, egy nincs-csodát
-  egy lélek piros csillagát.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,