Fenyő

megmaradtam
eres földek fölött pöttöm csillag döcög
rönkök, árkok
kicsiny patak, benne ezüstoldat
halpikkelynek nézem
itt, a révedésben

posztmodern jelenés
kiirtott gazok, kapálta a tél eleget
ezt a határt, nem látta senki más
csak én
váltott fóbiáim közül
kikönyököl, ki örül
s az, már-már feledés

folytatnám a történetet
kacskaringós utcákkal mondom el
foltos, borongós hajamra
füstöt sző a köd, tarackja
sötétnek lábaim alatt
ha lépek, ha hallgatok

vas lapok ezek
keskenyek, kemények
izzó érem a hold, csak fonákját
mutatja ennek a világnak
hol lélegez engem is a lég
kifúj, beszív
emelkedik és laposodik
mellkasa

mord bolygók állását
horoszkóppá formálom
bólogatok, kész a mű
emlékül
feledésnek
kanyarodik a szél
fák körül
híd vezeti át a túlra
innensőn

hopp, mécsest gyújtanak
lakosok, lábatlankodók
kéztörlőm lett a bőröd
fenyőfaszag az illatod
boltíves csöndet csodálunk
magunkban
másszák be álmainkat
békénket
sárral szipogó ünnepek

most folyékonnyá lényegülünk
itthon vagyunk
a határvidék messzibe repül
csak csöpp csöppjeidet nyalom
ajkaidról
mézeidet
hogy mámoromtól halottan
elfekhessek oldaladon







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-12-27 09:14:12
Utolsó módosítás ideje: 2014-12-27 09:14:12