Adventus Domini

„Az igaz élet magját
békében vetik el a békeszeretők.”
                            /Jakab 3.18./



I.
Minden elomolni látszik,
S gondterhes fellegekkel
Nyög felettünk a december,
Mint rút, púpos, fekete ember.
A tél is, a hó is, az áldott fagy is
Csak emlék, s belep mindeneket
A langyos, puha por, ez a rongy,
Álságos takaró, s hazug izgalomban
Mímel rendet félelmében a kor.
Kezünk között remeg az advent,
S körülöttünk mellét verve sipolyog
Az összes farizeus, s az írástudók
Részeg gúnnyal vetik oda az Egyetlennek:                                                                                                    
Ha te vagy az, magadat szabadítsd meg,
S tűnj el, minket ettől kímélj meg!  
Hadd várjuk nélküled tovább
Másik királyunkat, seregünknek urát.

II.
Remegő magánbástyák lassan dőlnek,
S az idegesítően ellenséges valóságtól
A térerő, s a lefedettség sem óv meg
S titkolt gondok ráncolják a bőröd,
Szétrobbant sejtéseid romjai között,
Mint nappali bagoly, ül a kétely
Kétségtelenül. Beszélsz, de vérzel,
S hogy ne látszódj, eggyé válsz
Díszleteiddel. Elfutsz, menekülsz.
Hívnál valakit, bőszen telefonálnál,
Ha tehetnéd, magadból is kiszaladnál.
Állványok dőlnek, hideg vasak hullnak,
Minden súly helyéből kirobbant,
S felszított gyűlölet tapossa kereteidet.

III.
Minden elomolni látszik,
S gondterhes fellegekkel
Nyög felettünk a december.
Hó szagú csöndet óhajtanék,
Korbácsolt napok helyett békét.
Vágynék arra, hogy körülöttem
Ez az élet igaz legyen, s a kétség
Ne járjon át tőrként a szíveken,
S a lelkekbe oltott örök érték
Ragyogjon, amikor megérkezel.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-12-16 14:14:35
Utolsó módosítás ideje: 2014-12-16 14:14:35