Depresszióim 2.

Idegenként figyel a falu szeme.
Keskeny redőnyrésekből halkan susog.
Ragacsos pletykáival keni tele
padjait, s éjjelében bagoly huhog.

Elvadult indák kúsznak az ablakon.
Mohó kezük éhesen belém akad.
Olykor, ha a csendben kinézek vakon,
arcomra egy-egy hulló csillag ragad..

Láncra vert kutya vonyítja az éjjelt.
Nyakába belenőtt a rozsdás lakat.
Száraz kenyeret tép hús helyett széjjel,
S várja, hogy szétfolyik a dögkút alatt.

Oson a szegénység, tolvajlik csendben.
Éh-ráncos kezéhez sötétség tapad.
Temető kövén sírdogál egy szellem,
itt hagyott jussából semmi sem marad.

Idegenként figyel a falu szeme.
Én, a közel- távoli, visszanézek.
Hűvös szél jajong, mint templomi zene,
s tehetetlen kering hozzá az ének...







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-04-22 17:30:01
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-22 17:30:01