Tavaszi látszat

patak vagyok, eláradok
a tavasz-fényfolyóba
a tél fegyelme fellazul
egy vadkacsa a tóban

megnyújtózik a hátgerinc
makacskodik az élet
könyökölnek az ösztönök
azt gondolván, hogy élek

maradt minden a régiben
és én sem változom már
a kikelet bár égre kel
mint istenhez a zsoltár

elcsépelt szó lett a remény
megbámult idegenség
koponyám csontos börtöné-
ben kuszált idegek s vér,

lapul a farkas értelem
piroska nagymamája
igazítom hajam s ruhám
majd mindenki úgy látja

egy idomított kisgyerek
egyszerre lép tavasszal
de árnyék vagyok, semmi több
kényszer a lét, s marasztal







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-04-07 06:20:03
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-07 06:20:03