A véletlen szükségszerű története

Nem véletlen, hogy nincsenek véletlenek,
amit véletlennek hiszünk, nagyon távol
kerül az istentől, kiváltó okától,
annyira messze, hogy körvonal sem látszik
belőle, úgy lesz, hogy egyszer csak virágzik,
érezni illatát, bűzét a virágnak,
érezni tavaszát, locs-pocs januárnak,
míg az üldözöttek teste-lelke fázik.

Filozófiával jól lakni nem lehet,
hiába spekulál buzgón a képzelet,
nincs az az úristen, aki segít neki,
vagy teremt magának, teremt, ha teheti;
mondjuk, istent teremt, s földobja az égbe,
ez lesz ezután míg él, a segítsége,
üdvözítője és hasonlatossága,
amíg rá nem döbben, hogy minden hiába.

Ilyen képességből lett ember az ember,
szüksége volt és van transzcendenciára,
a félelem tudás nélkül olyan fegyver,
amely nem tűri azt, hogy minden hiába,
szörnyű társadalmak szülték meg a papot,
ki az égieknek hatalmat teremtett,
egymással versengve minden hitehagyott
istenfélővé vált, tőle várt kegyelmet,

hogy az urainak kedvébe járhasson,
templomokat emelt vérrel, verítékkel,
így történhetett, hogy egymásra is hasson
minden halandó, nem szólalt meg a vészjel,
így vált az okozat újra okká ismét,
minden véletlen determináció volt,
mindenki mindaddig gyűjthette a kincsét,
amíg istenre és uraira gondolt.

2014. január 24.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-02-24 16:33:52
Utolsó módosítás ideje: 2014-02-24 16:33:52