(csak az ír verset)

mint nyugdíjas az SZTK-t,
unom már az esztétikát,
valami hallatlanabb kellene,
mintha hímoroszlán ellene,
mintha fennen repülne a bálna,
intenék, s a víz borrá válna,
ami van, holott nem lehet,
arról kéne most lelet,
mint nyugdíjas az SZTK-t,
unom már az esztétikát.

mert szépni szép az élet,
s nem jő rá üdv, se ítélet,
ám éppen itt a bökkenő,
mondhatnám úgy is: nézd, itt e nő.
Homér és Khájám buta irka,
száz versnél szebb egy lábikra,
mégha csámpás is, vagy talpa lúd,
felleget karcol ott a rúd,
mert szépni szép az élet,
s nem jő rá üdv, se ítélet.

leszállok én már a bölcs magasból,
hol Dante tempóz, dalol ma hasból,
képzel Paolót és Francescát,
de életre nem kelti a mord deszkát,
és még szánnivalóbb nagy Petrarca,
mint fancsali citrom az arca,
szonettjével nem igéz több rimát,
egy hajóács gyakja a reneszánsz pinát,
leszállok én már a bölcs magasból,
hol Dante tempóz, dalol ma hasból.

csak az ír verset, aki beteg,
keserű, fás feketeretek.
eloltom már én is a mécset,
ráütöm e versre a pecsétet,
és keresem máshol büszkeségem,
csókommal ébresztem feleségem,
hej, neki van a legforróbb tompora,
reászáll kedvem minden hímpora,
mert csak az ír verset, aki beteg,
keserű, fás feketeretek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2004. 26.