Mindegyik oltalom


Lassul a szívverés. Fiatal koromban
gyorsabb volt az élet, de ezzel nem mondtam
sem újat, sem régit, amit várhat tőlem,
aki hisz még bennem gyengén vagy erősen.

Pedig nem daloltam még el a nótámat,
van, aki sokallja így is ezért támad,
vagy ami még rosszabb, hallgat, ellenségem,
azt hiszi, hogy el tud felejteni engem.

Időnként nekem is nem hinni magamban
egyszerűbbnek tűnik, mert ha leghalkabban
hallgatok, hetekig egy mukkot se szólva,
gondolatban álmok válnak így valóra.

Nem bántom meg senki szépérzékét, báját,
posztmodern versírás „fényét, igazságát”
azzal, hogy rímekkel körmölöm a verset,
nekik az én szavam semmit nem felelget,

hiába is tenném, senki nem figyel rám,
versem nem verdikt, és pláne hogy nem reklám,
nem tananyag, nem szükséges bemagolni,
ritkán nyomtatják ki, nincs köztük a Holmi,

belefáradtam a kilincselgetésbe,
nincsen elismerés sohasem cserébe,
nem vagyok én adós jó szóval, sem pénzzel,
most csak panaszkodom, ez nem vizsgatétel,

fortyogok, akár az agyonfőzött lekvár,
még sem üldöz senki, nem követ és nem vár,
a hatalmasokat bizisten nem félem,
nem vagyok középen, mindig csak a szélen.

Mint a baj, nem járnak egyedül a versek,
jönnek egymásután, szállnak, mint a lelkek,
közöm van hozzájuk, le nem tagadhatom,
mindegyik az enyém, mindegyik oltalom.

2013-12-20






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-12-23 01:58:22
Utolsó módosítás ideje: 2013-12-23 01:58:22