Keserû szembenézés

Azok előtt hajtasz fejet,
kik göcsörtös ujjakkal
nem intenek vissza már,
Azok felé fordul szemed,
szól hangtalan a szád,
s ébred szívedben
részvét, kegyelet,
kiknek ledőlt tornyait
nem ostromolják seregek,
s az enyészet rostjain
szilárd alakká szövi
emléküket a múló idő,
őrzi tetteiket
az örökkévalóság.

Őket nem sújtja már
vak fondorlat, bűnös balítélet,
kardélre se hányják
törvény felett álló ítélkezők.
Életművük roncstalan,
hitük cölöpként áll
egy új létezésben
hold-tavi pillérként
égen-földön átívelőn.
Istenhez menetelnek.
Az út befejeztetett.

S látod, a múlt kegyes
megszépít, felékszerez,
olyannak láttatja magát,
ahogy láthattad volna mind,
ha figyelsz, ha aggódsz értük,
mielőtt rájuk zuhan kőpalástjuk.
Hát vigyázz, hogy mit teszel.
A szó cserben hagy kifacsarva,
s elmegy melletted az élet,
ha szótlanul magára hagyod,
s mindig másra vársz csak,
mint amit magából adhat.
Végül így is, úgy is
te maradsz alul.

Azok előtt hajtasz fejet,
akikért mindent megtennél......
de már nem lehet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-10-10 21:41:59
Utolsó módosítás ideje: 2013-10-10 21:45:16