a bolygó hollandi

csak hajnalban élt
reggel már nem látta senki
az első fény lökte ki egy sarok mögül
s határozott lépteivel percek alatt
bejárta a várost
mintha nem a céltalan bolyongás lenne
örök sorsa
csak a célpont törlődne emlékezetéből
épp mikor eléri
magas volt vékony szakállas
arcában hétévnyi szorongás
ruháiban a tenger illata
csuklóján elmosódott név
azt hazudta az enyém
(előbb elhitte mint én)
s nekem nem volt szívem
kisilabizálni az igazságot
mint a besurranó tolvaj
kúszott bőröm alá
ujjaimat belülről tapogatta
„otthonom vagy”hallottam
mintha veremből szólna
a mélységekből
a férfiaktól pénzt és cigarettát koldult
tőlem másodperceket
„ha veled vagyok megnyúlik a hajnal”
s én úgy tettem mintha érteném
aztán hiába kerestem rongyai között
egyik padon se találtam
hasztalanul jártam végig minden aluljárót
„megint hajóra szállt”szívta a cigarettát vidáman Niko
„ ez az ő sorsa: a tenger és a nők”
sokáig futottam
végkimerülésig
a könnyeimnek tengeríze volt
s a megkönnyebbülés: mégse nekem kell
megváltanom
tiszta volt és erős mint szélben a vitorla






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-08 18:38:39
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-09 11:41:59