Koppanó szavak

Nedves feketeség, aszfaltfény
tarkította mélysötét tükörcsillogás,
Tejfehér esőfelhőfoltozat a feketeségen,
s mögüle érkező érzékeny csillagpislogás.

Hulladozó lombbolyhok levéltalpaink alatt,
az út színesen levélpettyezett,
Poklos ősz éjszakai álomútján futkosó
lámpalángok felett sötét már a mennyezet.

Kopogó cipők, combosan boltívelt nyirkos út
a még ködpárás szirmokig,
Rompupillák határhídjai vezetnek szóra,
kik közel engednek a pszichémagánbirtokig.

Összeomlott vak pocsolyák, fekete könnyek,
Őszi szél lapozta lombot eresztett könyvek.
Felverik bennünk útjaink száradt nyári emlékporát,
S víztömör őszi kandallófüst nyit majd
az árnygondolatoknak a Tejúton fényóvodát.

Hisz megkoptak már a fényjátékok szemeinkben,
mint a város lombszőnyegünk szálai alatt,
Mint az ősz ömlesztette eső, hullnak talpunk alá
azok az őszi éjbe mártott, üres utcákon koppanó szavak.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Hangulatfüggő komp-aktok (Magyar Elektronikus Könyvtár, 2013)
Kiadó: VÉDA
Feltöltés ideje: 2013-07-23 09:33:36
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-23 09:33:36