AZ ALAPÍTÓ

A vasúti fülke reklámtábláján két alak.
Vörösföld férfi, s a leány.
Oromról zuhanó galambfehér.
A pályaudvaron még csupán
egyetlen peronra pattant, terrakotta
kavics: értelmezni végtelen,
kirakni kevés.
            De elhajítva
ívét tovább rajzolhattad.
A párhuzamos sínpárt
az enyhén homorú fülke alatt.
A poggyásztartók többes tükreiben
kuncogó barázdákat,
s a mindig kézreálló,
üres, meleg kezet.
Ahogy ritkuló hajadba fut.

Pár órával később,
ablak alatt, az asztalnál,
életre kelt kombinatorika,
kockáiddal játszadozol.
Teremtői fény-
űzés, utazó magány.
Az üvegen váratlan bebámul
egy falusi templomrom,
kövei elröpülnek,
az épen maradt rózsaablak
még mellkason talál.

Ha ma időszerűtlen,
holnap bármit alapíthatsz.
Újabb Semiramis függőkertet,
Porsenna síremléket,
betlehemi jászlat ácsolhatsz akár.
E maszatos ablakszemből
visszaiszkoló mai út
egy tegnapi szertartás
némán örvénylő kúpja is lehet.
Vagy talán a tegnap sincs, csak ez itt,
végtelen lehetséges,
párhuzamos szívzakatolás,
e terek s idők közötti csöndes ülőhely,
honnan betévedő sugár
súlytalan portáncosait bámulod
még tisztázatlan tisztaságodat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-02 15:06:10
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-02 15:35:11