Kamaszkor 2

Minden egyszerű még. Fa, út torony.
Pördül a kacs ( talán a szél keményebb).
Jegenyesor. Szekér. Mögötte vén eb.
Elöl én megyek: a tájat vontatom,

s akár halott anyját böki az állat,
konok éhsége bújtja és perel
szöszös, hidegre-hűlt emlőivel:
kilincsét rázom sorsom ajtajának

s matatok bedeszkázott ablakon:
Camera obscura az otthonom,
hová a tolvajok is adni járnak.

A valóság cérnányi fénysugár csak,
s ott képzelek lapockáimra szárnyat,
ahol zuhanni sincsen alkalom.

*

Apám emléke fény egy csillagon,
de itt is él még. Szöszös pipacsszárban
a turgor liftese. Föl-le jár. Nyár van.
Mint ősállatgerinc, a házfalon

létra-árnyék. Kacsák az udvaron.
Az istálló mögött ugrásra készen
már árnyék lapul, s a kerítésrésen
átbújva, virágra vadászik a gyom,

Szeret-nem-szeret. Felhőket tépked
a szél. A fűben ülök. Messze nézek.
Szitál az est. Tűzvész után korom,

de még látom, amint akár a kő,
kacsázik, száll a maradék idő
s talán nem süllyed el, ha jól dobom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-06-24 16:05:51
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-24 16:08:14