- képeslap Nógrádszakálból -



Itt élek én, harminchat éve már csücskén az ország tetejének, hol az
önnönmagát folyton’ alakító Ipó folyóban áznak falvam lábai. Néha
elmerengek partján, nyári szellős délutánokon, hogy mennyi minden
él itt, melyről az ember azt hinné, halott. Ilyen Madách is, kinek lélek-
hagyatékát a csevice kútnál vártam annyiszor, abban hívőn; ismerőse,
sőt, barátja volt e táj - talán elúsztatta nékem éltében még ihletektől
zsúfolt levéltutaját. Ő gyakran járt Szakálba, Veres Gyulában értek
össze apró titkai s talán bolondság tőlem még ez itt, de mint egykor
itt élőnek szellemével - álmaimban üzenhetne is. Ám hagyjuk csak
nyugodni azt, ki végálomra tért, találok más csodákat is a pútyerkák
között, ne idézzek olyan útról vissza senkit, ki az Istenhez költözött!

Van itt még annyi minden, amelyről szólnom illene, e táj bájától hangos
mind, ki erre jő - jöhetsz te ide bármilyen irányból, szép templomunkat
látod messziről. Mögötte távolban egy másik dombtetőn Kálváriánktól
káprázhat szemed és körbe stációinál, igaz imákra kulcsolhatod kezed.
A falut kissé elhagyva az évmilliókat őrző Páris patak völgyébe térsz,
mit úgy neveznek egyesek, hogy Palóc Grand Canyon, egy séta benne
kincs a szívnek, emlék, igaz vagyon. Van itt egy régi postaház, libákat
úsztató őseink emlékeivel telve csordogáló Bertece patak, régi szőlő-
dombok felett megtört felhőkkel tarkított szép madár-utak és vannak
sírjaink is, melyeknél állva feldereng az emberben pár árvult gondolat,
hogy hőseink is voltak még a háborúk alatt. Talán nem áprehendál senki
rám, ha megjegyzem, hogy itt még rengeteg szívdobbanásnyi jóember
maradt, kik bölcsek, egyenesek, tiszták, igazak. Nem koptatok tovább
már mondatot, érezni kell, elég a szóra szó; A palócszív örök és igaz,
habár a tájszólás (sajnos) javítható.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-26 12:12:11
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-26 12:12:11