Daphné istene után bánkódik



sokszor elfutottam ha kellett belőlem valami neked
s zöld levelekbe csavarodva kuncogtam hogy megint pórul jártál
érintéseid lecsúsztak rólam ahogy a gleccserek csordulnak alá a hegyekről
s bőröm selyme helyett babérfürtökkel kellett beérned      
ha engem akartál saját képmásomra formáltam a semmit
és csodálkoztam: hiányérzeted miért szül bennem is hiányt
hasztalan kerestél: önmagamba zárkóztam előled
(mert biztosabb hely volt ez föld mélyénél
hegy gyomránál
az egyetlen menedék ahová te sem jöhettél értem)

pedig oly kedves volt karod és karod igérete:
tiszta otthon és mécsvilág
én a jobbat keresve hagytam el a jót
s a jó mint ujjak közül a víz megtarthatatlanul kifolyt életemből
bárcsak visszajönnél többé nem keresnélek elásnálak szívembe
féltékenyen Drágakő!
nem adnám ezt a földet többé senkinek és almafákat ültetnék köréd
visszajössz-e?
tegnap láttam amint fügefát átkoztál s én megremegtem az örömtől
hogy ezután én táplálhatlak
ha megéhezel a mosolyommal etetlek s szomjazz csak meg
jó szavak forrását kapod italul
többé nem kell koldulnod, körbejárva sebes lábakkal
bennem igaz otthonra lelsz visszajössz-e?
a rókáknak odujuk van a madaraknak fészke
de lelkem kamrájába csak te vackolhatod be magad
te egyedül vagy üres lesz örökre
s ha vissza nem térsz:
csúfondárosan engem gúnyolva
marcangolnak semmivé jelenlétükkel
az ásító üres babérral burkolt falak






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-07 10:07:33
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-07 10:07:33