Város a ködben

A köd puha léptekkel szállt le a városra,
belehelve az égi fényeket.
Kezében tartotta a színeket,
magához hívta az otthontalan lelkeket.
Csönd és halott vágyak egy játékot játszva
a sarkok sötét szegletében a semmivé váltak.
Elszáradt ágak, a nyár utolsó mosolya után sóvárogva
a széllel táncot jártak.
Elsárgult fakó álmok parázslottak
a lámpafény homálya alatt.


Az idő pedig komótosan dézsmálta a jelent,
nem nyugszik, míg fel nem falja
az erőt, a szépséget,a tüzet,
mindent, amit a fiatalság jelent.
Nesztelen ima csak ez maradt idelenn.
Egy hang kit senki sem hall már meg.

Kóválygó részeg keresi vadul, a menedéket,
hol még egy körre boldog léhet.
Remélve elhagytátok az otthont miben éltek.

Dermedt magány ült a város falán mikor
éjfélt ütött a toronyóra.
Sápadt emberek a szürke bárban, ösztönt, kéjt  
keresve dobják  pénzüket a hamisság keblére.
Alkohol, drog, szajhák, mámoros pillanatok,
nincs egy szív itt, ami igazán dobog.

Otthon síró gyermekek.
Álmukban szebb holnapban élnek.
Az anya, a nő, a szerető
rideg ajkakkal Shakespeare-i csókot szór az éji vadra.
Ma ő itt a gazda.
A nagyszobában, idős ember pihen,
mély levegő...emlékei fogságában repül az idő.
Várva bámul át az ablakon s nem látja a fényeket,
csak reméli, hogy nem ma jön érte, ki átviszi a folyón.

Hamis igék égnek a hitelből épült templom falán.
A pap az élet értelmét ássa el kápolna udvarán.
Talán egy nap rátalál egy kóbor vad, rózsaszál
és tör majd fel a nap felé hirdetve vér színével az igaz zamatát
s majd szállítja a déli szellő selymes virága illatát,
mely majd elhinti a boldogság magvát az ember szívében
vagy az örök tél fon köntöst ebben a hideg éjjeli kéjben…







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-22 18:56:25
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-22 18:56:25