Mikor az anyag...
Lelkes Miklós: Mikor az anyag...
Mikor az Anyag önmagára nézett:
az volt a hihetetlen Ősigézet,
varázs, mindmáig fájó, érthetetlen,
mely titokként gyúl ki földi szemekben,
s visszfénye pásztáz életen-halálon,
mint lenyűgöző, félelmetes álom!
Semmit sem Alkotunk, ha ezt nem újra!
Tapogat a "tudom!" rút sátánujja,
s hangoskodnak a látszatember-bábok,
a fegyverük legyőzte a világot,
anyagra ömlik rá az Anyag vére,
s törpe létté lesz minden messzesége.
A "nem tudom" más úthoz elvezetne,
ha megértenénk mi is az a Messze:
az nem eljött évezred ujjongása,
melyben csak Szégyen perdülhetne táncra,
mely annyi gyilkost hirdet gőggel szentnek
/másokat meg ördögként emlegetnek/,
s oly tetteket emel fel hősi pajzsra,
hogy könnyű látni - sok az ördög majma,
sőt nem az út, mit ember eddig megtett
/s amely miatt inkább csak restelkedhet!/.
Szelíd értés az - végtelenbe menni
csak úgy lehet: egymás kezét keresni,
őszinte szót, nem zsebek érdek-elvét,
nem tolvajlás, bűn fekélyes szerelmét.
Tudni: NEM TUDJUK.Az vezetne Messze,
szíveket felemelő végtelenbe!
Kenyértörés helyett kenyeret törne
éhezőknek, s tanítana örömre.
"Külön" helyett többször mondaná: "Együtt
az Embert új Édenkerthez vezetjük!"
Szavak mellé igaz tetteket adna,
s vinne Éghez közeli nagy magasba.
Bolond vagyok - tudom, ezt gondoljátok.
Nem bennetek gyűlöllek - "józanságtok".
Sem képzelt rémek misztikus homálya,
sem tőrös kéz nem ok e józanságra,
félelem sem és gyávaság sem - semmi.
Alkotás sem, mit gőg annak nevezni:
oly Anyagot máig sem hozott létre,
mely szemét nyitná, s önmagára nézne.
Lehet, nem is fog. Ám igazi Szépség
Messzeség felé viszi messzeségét,
benne jóságot ölel át a béke,
s a homlokán más jövő csillagéke,
nem a jelené /az a Jelen messze,
most még az Embert feszítik keresztre!/
Bennem, tudom, lejáróban az óra:
árnyékot vet szívemre mutatója.
Anyag néz rám - lehet, hogy ez a lélek -
de én nem rá: a Messzeségre nézek.
E Földön érte gyűlöltem, szerettem,
szívben csillagot érte rejtegettem.
Érte hurcoltak meg, s dobálnak rossz szót
mai jelenben rám hitvány poroszlók.
Ő sír fel bennem, ha e jelent látja,
s reményem: Ő lesz a Jövő Királya,
az Út is Ő lesz, s ha felfénylik Fénye -
parancsszó nélkül hull mindenki térdre.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 2000/9
