Éheztem, fáztam eleget

A rendrakás, a rendrakás,
ez a teendő, semmi más,
mindennél előbbre való,
még hintázik a hintaló,
gyermekkoromban ez se volt,
előttünk mindig zárt a bolt,
szegény volt minden dédapám,
nyomor termett a körtefán,
(persze, hogy nem volt körtefa,
költő találta egymaga
nemlétező meggyfa előtt,
ami már nagyon nagyra nőtt).

Gyermekkoromban karikát
kergettem, egy kopott kabát
volt rajtam, ősztől február
végéig, aztán jött a nyár,
de előbb szertelen tavasz
szegődött mellém, sok ravasz
haver, de volt köztük barát,
hozzám kötözte önmagát,
volt felezett zsíros kenyér,
ma is mindennél többet ér,
volt komfort nélkül egy szoba,
öt embernek azért csoda,
mert elfértünk mindannyian,
szegény családnak jó, ha van
egy dohos pincehelyiség,
éhezéshez még épp elég
az éhenhalás küszöbén
nem volt „tiéd”, nem volt „enyém”,
minden közös volt, egy család,
tűzhely, szekrény és közös ágy
a nyomor birodalma volt,
s éppen mellette volt a bolt,
ahol lisztet és kenyeret
hitelben kapni lehetett.

Mikor születtem, háború
dúlt, nem fertőzött a mélabú
bennünket, csak az éhezés
pusztított, és nem is kevés
keserűség jutott nekünk,
hálisten, nem volt fegyverünk,
apám lapáttal védte meg
hazáját, mert a németek
Berlinig vitték a magyart,
meghalni egyik sem akart.

Két „rendszerváltást” éltem át,
s egy forradalom viharát.
Voltam ministráns, úttörő,
s nyaranta malterkeverő,
éheztem, fáztam eleget,
megtettem, amit meg lehet
tenni, hogy majd gazdag legyek,
mezítlábas proligyerek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-04 09:33:41
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-04 09:33:41