Magányos éjszaka

Egy szép nyári este sétálni indultam a tóparton.
A vizet bámultam s ott ért az alkony.
A narancsszínű napkorong táncolt a vizen,
majd még egy utolsót intett a hegyen,
                  s lebukott mögé csendesen.
Átadva helyét  csillagoknak s  Holdnak,
hogy ő uralkodjon , míg visszatér holnap.
        A tó vizén a holdfény ezüstként ragyogva
        hidat vont s én néztem rajongva
        ahogy a hídon jössz felém.
          Felébredt bennem a remény,
          hogy újra megtalálhatlak,
          mint azon a nyáron  ott a fák alatt.
Közeledtél, kezed felém nyújtottad.
Lebbent az éjben hosszú szőke hajad.
Mikor épp elért volna kezem,
Te elillantál, és én felébredtem.
A tücsök ciripelés már nem hallatszott,
a sötét éjszaka tűnőben volt.
          Csodálkozva néztem a derengő égboltra,
            S merengve gondoltam a gyönyörű álomra,
            melyet kitörölt szememből a felkelő nap,
            de szívemben mindig örök emlék marad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.