Az eltévedt szobák

van akinek a kipeckelt gránát is kitüntetés
a mellkasára tűzi és dolgát végezten leroskad a fotelba
  ami aztán
ijedt nyerítéssel fut vele messzire
a pokolba talán ahová a sebesült katonák bajusz szálain
vezették be a világítást
a sakkbábuk látomásáról akartam most írni
      arról
hogy eltévedt szobák kódorognak a füstben
olykor egymáshoz bújnak és házak születnek
  három konyhával vagy négy nappalival háló viszont egy sincs
de hiába
köszönöm lepkék hogy lerágtátok a versem arcát
most aztán röpüljetek messzire azokkal a kormos ablakkeretekkel
amit ti szárnynak használtok
amerre csak szálltok a cigaretta elszívja magát
  és ijedten megsarkantyúzzák magukat a madárcsontú villamosok

utolsó figyelmeztetés:

valaki elnyeshetné végre a bolygó köldökzsinórját mert
felakadnak benne a magasba lőtt szputnyikok
amik valójában istennek szánt gránátok
büszkén tűzi őket sorban a mellére
penész-sárga pizsamájára
  végül a fotelba huppan
ami nyerítve nekilódul
de jobban belegondolva ő talán sosem kerül pokolra
még ha fel is robbanna egyszer akkor is ő lesz
a kényelmetlenül fekvők matraca
vagy a világosság amit hegedűhúrokkal az égbe vezetnek
az eldőlt sakkbábuk utolsó látomása talán
az összebújt szobákból álló ház ahol csak egy konyha és
                                                            egy nappali van
itt minden kurva tökéletes
         viszont senkinek sincs kulcsa ehhez a lakáshoz
szép is lenne ki és be járkálni rajta
megfürödni a kádban és rádöbbenni hogy a festék alatt mi
végig fehér bábuk voltunk akik a rossz oldalon harcoltak
tévedésből kaptuk hát kipeckelt kitüntetéseinket és
  micsoda gyújtózsinór tud lenni ez a rádöbbenés
    a robbanástól kifordul a kád
magába csuklik a ház kiszakadnak az
ablakkeretek és messzire szállnak
csapkodnak törnek a
mosdatlan ég felé
ahol a felhőkön járó villamoson angyalok kapaszkodnak
madárcsontból faragott fogantyúkba
miközben újságot olvasnak
híreket arról hogy odalenn fellőtték az utolsó műholdat vagy hogy
           végre a pokolban sem kell már vaksötétben tapogatózni
az ablakszárnyú lepkék csöndben vállaikra telepednek és ettől elporlad
              a sok-sok utas
pergő hamvaikat megforgatja a szél
füst születik ami örökre eltakarja a napot
már csak a föld alatt akad némi fény





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-17 10:16:42
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-17 10:16:42