Nényje

Nefelejcs virágra nézve én
Azonnal nénémre gondolok
Mit tegyek, bennem van reflexként
Rámmosolyog, mint az angyalok

Juliska, nagymamám nővére
„Nényje” ő számomra örökre
Tizennyolc éve, hogy kővé lett
Kórházban, halálán hörögve

Tizennyolc éven át élt velünk
Dajkálva, nevelve, gondozva
Szolgálta nappalunk, s éjjelünk
Éveit csak nekünk áldozva

Kétéves koromig sírtam én
Estétől reggelig nyüszögve
Nénikém csitított, bírta még
Karjában ringatva, dünnyögve

Nagykamasz voltam és utáltam
Tanulni, szobámba zárkózva
Kalandos könyvekben bújkáltam
Nyomomban Nényje járt szajkózva:

„Hogyha már nem leszek, emlékezz
Arra, hogy nénikéd mit mondott:
Tanuljál azért, hogy megélhess
Örömet okozzál, s ne gondot”

Hálával tartozom tenéked
Bíztató szavaid köszönöm
Mindaddig megőrzöm emléked
Míg át nem lépek a küszöbön






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.