Nényje
Nefelejcs virágra nézve én
Azonnal nénémre gondolok
Mit tegyek, bennem van reflexként
Rámmosolyog, mint az angyalok
Juliska, nagymamám nővére
Nényje ő számomra örökre
Tizennyolc éve, hogy kővé lett
Kórházban, halálán hörögve
Tizennyolc éven át élt velünk
Dajkálva, nevelve, gondozva
Szolgálta nappalunk, s éjjelünk
Éveit csak nekünk áldozva
Kétéves koromig sírtam én
Estétől reggelig nyüszögve
Nénikém csitított, bírta még
Karjában ringatva, dünnyögve
Nagykamasz voltam és utáltam
Tanulni, szobámba zárkózva
Kalandos könyvekben bújkáltam
Nyomomban Nényje járt szajkózva:
Hogyha már nem leszek, emlékezz
Arra, hogy nénikéd mit mondott:
Tanuljál azért, hogy megélhess
Örömet okozzál, s ne gondot
Hálával tartozom tenéked
Bíztató szavaid köszönöm
Mindaddig megőrzöm emléked
Míg át nem lépek a küszöbön
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
