Lóna
fekszem az ágyon, köröttem csend,
mintha halott lenne ez a ház,
a vízcsepp sem koppan a porcelánon
kinn a konyhában,
és a vezetékekben sem szuszog a gáz.
számon szomorkás mosoly,
és csak bambán bámulom a plafont,
az éjjeliszekrényen gyógyszerek,
üres vizesflakon,
egyik helyen a lemálló tapéta,
száraz nyelvével semmit lefetyel,
azt hiszem lassan feladom.
régi szeretőim, most mind elém állnak,
a kihasználtak, az elhasználtak,
ma már mások rongyai,
bár vannak köztük tisztes családanyák,
a nappaliba képzelem Lónát,
ahogy téli zoknit köt nekem.
hiába van másik kedvesem,
ez tudom, hogy örökre elkisér,
akár az őszi szél,
mely szikkasztja könnyem,
így sója dér a fákon,
ezért az én földemen sosem havazik,
csak ez tép, mar, hogy valami mindig fájjon.
szaladni kéne, mindegy merre,
csak az itt, az ne itt legyen,
mintha a tapéta gyógyszert nyelne,
a vezetékből ömlik a gáz,
és zöld zokniban fut rohan velem a ház
valamerre......
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-11-27 11:49:50
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-27 15:18:12
