Nem tudom virág

egy bóbita, pár apró
nem tudom milyen virág,
guggolt a fűbe',
és nyikorgott alattam a hintaágy,
ahogy ültem rajta magamba merülve.

lóbázva a lábam,
bámultam ott fenn a kéket,
és láttam lehullni a levélpilléket,
talán meghalni szálltak
rozsdás halomba a kertkapu elé.

itt van ez a ház ahol élek,
akkor is, ha nincs,
apám kiszáradt mandulafái,
rajtuk penészes hajtincs a pókfonál,
köd kezd szöszmötölni, ami van az sincs.

már Istent játszik az est,
mert a szürkületnek
meleg kenyérfalatkákat osztogat,
és a csillagok éhes szájként lebegnek,
elnyelve ami a csendből megmaradt.

szép volt ez az ősz,
egyszer tán' én is így múlok el,
ha menni kell, nem rejtőzhetek tovább,
mert nincs ostobább annál, ki élni akar
mint hó alatt a szuszogó avar,
bár tavasszal belőle buggyan ki
az első, nem tudom milyen virág.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-17 17:29:13
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-17 17:29:13